Karácsony a Malomvölgyi Szeretetotthonban

p1180714
p1180701
p1180719
p1180703
p1180705
p1180706

A Baptista Szeretetszolgálat Malomvölgyi Szeretetotthonában, régi szokás, hogy a nehezen mozgók miatt minden osztályon tartunk karácsonyi ünnepséget. Az ott lakókon kívül meghívják a hozzátartozókat, akik üdítővel, süteménnyel emelik a rendezvény színvonalát. Amennyiben a lakók állapota engedi, akkor ők készítik a műsort, verssel, énekkel.

Sajnos a III. épület emeleti osztály lakóinak ez már megterhelő, csak néhányan lennének képesek rá, sok gyakorlással. Az osztály 80 ággyal működik, főleg fekvő lakók élnek itt. Az ellátottak közel fele súlyos demens. Nagyon szeretik a fiatalokat, mindig szívesen fogadják őket.

Az otthon mentálhigiénés kolléganője konferált, míg egyik gyönyörű hangú ápolója az Ave Maria-t adta elő. Gyuró Anikó ápolási igazgatónő köszöntőjét követően az intézményi lelkész a Bibliából olvasott fel, és tartott egy áhítatot. Ezután következett a  az alapítványunkat támogató PTE Babits Mihály Gyakorló Gimnázium énekkara, melyet Balásy Szabolcs vezényelt. Az ünnephez kapcsolódó dalokon kívül a kórus előadta, a Moravetz Levente és Balásy Szabolcs által írt Méltóság mezején c. hospice dalt.

Őket az intézmény egyik munkatársának kislánya követte, aki furulyázott. Érdekes volt, hogy az egyik lakó vendégének két kis gyermeke is furulyával lepte meg az idős embereket, akik közül sokan meghatódva hallgatták a színes műsort.

A rendezvény végén elfogyasztották a hozzátartozók által hozott süteményeket. Akik nem tudtak kimenni, azoknak ágyhoz vitték a finomságokat.

Az otthon ide karácsonyi műsorába alapítványunk így tudott közvetve bekapcsolódni. A közvetlen kapcsolatot pedig kolléganőnk, Dr. Radványi Ildikó hospice orvoson keresztül tartjuk, aki többek között itt is háziorvosi feladatokat lát el.

Fotó:  Fleischmann Tamás

www.szeretetotthon-pecs.hu