A NAPFÉNYES MÉLTÓSÁG MEZEJÉN

Csodálatos időben, kiváló fellépőkkel zajlott a Méltóság Mezeje idei tavaszi programja, melyen az előző évi látogatói létszámot ismét felül múltuk. A rendezvényt fővédnökünk Csizi Péter országgyűlési képviselő (FIDESZ-KDNP), védnökünk Prof. Dr. Lénárd László (Magyar Vöröskereszt BM-i Szervezet elnöke) és elnök asszonyunk, Dr. Csikós Ágnes nyitották meg.

Fotográfus: Marsalkó Péter


A műsor

Programunk moderátora állandó önkéntesünk, Szijártó Ildikó volt.

Fotó: Hámori Gábor a Mecseki Fotóklub elnöke

Visszatérő fellépőink közül először a PTE 1. sz. Gyakorló Általános Iskola Campanella Kórusa lépett fel. Schóber Tamás kórusvezető felkészítésével először egy aktuális dalt adtak elő, Moravezt Levente és Balásy Szabolcs szerzeményét, a Méltóság mezején című dalt, majd a Honfoglalás c. filmből Koltay Gergely, Kell még egy ország című dala következett. A kórus előadásában egy ifjú titán, Wunderlich Márton közreműködött hegedűn.

Fotó: Hámori Gábor a Mecseki Fotóklub elnöke


Következő fellépőnk a PTE 1. sz. Gyakorló Általános Iskola 1. és 4. osztályos tanulói voltak, akik Dr. Mánfainé Fazekas Ágota és Szabados Hajnalka tanárnők felkészítésével tavaszi verseket, meséket szavaltak, mondtak el. Gyermeki ártatlanságuk, huncutságuk minden jelenlévőt levett a lábáról.

Fotókat készítette: Hámori Gábor, a Mecseki Fotóklub elnöke


Szintén visszatérő fellépőként, nagy örömmel hallgattuk idén is Bagossy Rebekát, aki immáron a PTE Jogtudományi Karának hallgatója. Ő a tavaszi hangulatnak, lényének megfelelően, a Rudolf című musicalből a Csak a szerelem című számot adta elő. Szerintem a dal végén felcsendülő taps a hibátlan, magával ragadó előadásért szólt.

Fotó: Hámori Gábor, a Mecseki Fotóklub elnöke


A PTE Babits Mihály Gimnázium és Szakközépiskola diákja is évet óta fellépői programjainknak. Idén két műsorszámmal is bejelentkeztek. Ezek közül először Németh Anita, Babits Mihály Isten gyertyája c. versét szavalta el, majd Mammel Laurától, Pilinszky János Apokrif című művéből hallhattunk részleteket. Felkészítő tanáruk, Maul Borbála volt.

Fotók. Hámori Gábor a Mecseki Fotóklub elnöke

A rendezvény dinamikájának megfelelően ismét egy zenés blokk kövezett. Régi támogatónk, az Agócsy László Zene Iskola fúvósai Xavier Quinestől 3 klarinét triót adtak elő. Fellépők: Vadász Katinka és Molnár Dániel tanárok, valamint Matyikó Boglárka növendék voltak. Szervező tanáruk: Sós Csilla.

Fotó: Hámori Gábor, a Mecseki Fotóklub elnöke.

A fúvósokat a Pécsi Művészeti Gimnázium és Szakközépiskola Drámatagozatának tanulói követték. Először Varga Mercédesztől Nagy László: Zuhatag című versét hallhattuk, majd Bókai Leila Petőfi Sándor: Csokonai című versét szavalta el.

Fotó: Hámori Gábor, a Mecseki Fotóklub elnöke.

A rendezvényt - a keretes szerkezetnek megfelelően - nem zárhatta más, mint a szintén közkedvelt Babits Mihály Vegyeskar, Balásy Szabolcs kórusvezetővel. Ők először R. Kelly-től az I Believe I Can Fly c. dalt, majd Chris Rea-Sz. Zorán szerzeményét, a Kell ott fenn egy ország c. közkedvest slágert adták elő nagy sikerrel. Balásy Szabolcs egy meglepetés dallal is kedveskedett nekünk, melyet sajnos a déli harangszó miatt nem hallhattunk, nem élvezhettünk. Amint megkapjuk ezt is felteszünk honlapunkra.

Fotó: Hámori Gábor, a Mecseki Fotóklub elnöke.

Bár a rendezvény műsorblokkja lezárult, nekünk még volt feladatunk volt. Lukács Miklós alapítványunk titkára, egy-egy emléklappal megköszönte támogatóinknak a folyamatos segítséget. Nevezzük meg őket itt is, hisz megérdemlik! Csizi Péter országgyűlési képviselőnek, Prof. Dr. Lénárd Lászlónak a Magyar Vöröskereszt Baranya Megyei elnökének, Szijártó Ildikó moderátornak,  Koncsek Lászlónak, aki technikai berendezéseivel, munkájával emeli évről-évre a rendezvény színvonalát, Bagossy Rebeka fellépőnek, Horváth Gábornak, aki látványos szórólapokat és plakátokat készített, a Civil Közösségek Házának, akik a helyszínt biztosítják, tartják karban, a Pécsi Egyházmegye Dóm Kőtárának, ahonnan az áramot és berendezéseket kapjuk, a Szerencsejáték Zrt. pécsi munkatársainak, akik Csősz Violetta vezetésével nemcsak rendbe tették a nárcisz ágyást, hanem új palántákkal, kiváló földdel fel is frissítették azt, és Hámori Gábornak, aki Mecseki Fotóklub elnökekét több rendezvényünk archiválásában segédkezett. Lukács Miklós titkár továbbá megköszönte az állandó fellépőket biztosító iskolák - az Agócsy László Zeneiskola, a Pécsi Művészeti Gimnázium és Szakközépiskola, a PTE 1. sz. Gyakorló Általános Iskola,  a PTE Babits Mihály Gimnázium és Szakközépiskola - jelenlévő képviselőinek az évről-évre nyújtott műsoros támogatást. Külön örömünkre szolgált, így a rendezvényt követően levélben mondtunk köszönetet azon médiáknak, melyek a rendezvényről tájékoztatást adtak. Így az MTVA M1 Hírműsorának, a Hír TV-nek, az Új Dunántúli Naplónak, a Rádió 1-nek, a  DigiScience Tudományos és Informatikai Stúdió Kft-nek, az Euroland Kft-nek, a PBKIK-nak, valamint a PTE munkatársainak: Berta Anikónak és Kottász Gergelynek. Végül, de nem utolsó sorban a rendezvény előtt kiosztott egy-egy nárcisz mellé, elsősorban a gyerekeket és fellépő diákokat egy kis édességgel kínálta körbe alapítványunk elnök asszonya, Dr. Csikós Ágnes.

Fotókat készítette: Hámori Gábor a Mecseki Fotóklub elnöke

2015. március 28.

Helschtáb Klára