“Együtt az emberi méltóságért” – 20 éves a Pécs-Baranyai Hospice Alapítvány

A Pécs-Baranyai Hospice Alapítvány 20 éve azért dolgozik, hogy az emberi méltóságot megőrizve segítse a betegek és családok hétköznapjait. A kerek jubileumot október 8-án, a pécsi orvoskar dr. Romhányi György aulájában közel 400 vendéggel, egyetemi, orvoskari és városi vezetőkkel, alapítványi munkatársakkal, valamint a korábban, illetve a jelenleg  gondozott családokkal és az érdeklődőkkel ünnepelték. A köszöntők és beszámolók mellett változatos prózai és zenei műsor is színesítette a meghitt, emlékezetes együttlétet.

Az alapítvány húsz munkatársa Baranya vármegye három városában, Pécsett, Komlón és Mohácson, valamint a környező községekben végez otthoni szakápolást. Az orvosok, pszichológusok, szakápolók, gyógytornászok és diabetikusok éves szinten 300 beteg és családtag hétköznapjait könnyítik meg. A jubileumi program során köszönetet mondtak nekik és mindazoknak, akik tevékenységüket jelenleg is támogatják.

Ünnepi beszédet dr. Miseta Attila professzor, a Pécsi Tudományegyetem rektora, dr. Tényi Tamás professzor, a Pécsi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Karának általános, diákjóléti és külkapcsolatokért felelős dékánhelyettese, dr. Sebestyén Andor, a Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központjának elnöke, dr. Lovász István, Pécs város jegyzője, valamint dr. Frank D. Ferris professzor, a San Diego-i The Elizabeth Hospice akadémiai oktatási igazgatója, a palliatív medicina tudományterületének nemzetközi elismertségű oktatója és kutatója, az ünnepség díszvendége mondott. Az alapítvány két évtizedes szakmai munkásságát dr. Csikós Ágnes egyetemi docens, a kuratórium elnöke, és Lukács Miklós, a kuratórium titkára mutatta be.

A művészeti programban fellépett Füsti Molnár Éva, Jászai Mari-díjas színésznő, Tilesch Dorottya, a Pécsi Tudományegyetem Kultúratudományi, Pedagógusképző és Vidékfejlesztési Karának harmadéves hallgatója, Kéméndi Tamás harmonikaművész, Kusnyér Anna, a Pesti Magyar Színház színművésze, a Vivat Bacchus Énekegyüttes, a VoiSingers, az ország innovációs popkórusa, valamint az összkar, amit a 2024 februárjában alakult MINDENKI kórus hívott életre.

A műsor sikeréhez a szervezők, a fellépő művészek és a támogatók is nagyban hozzájárultak.

„Az ünnepség megerősített bennünket abban, hogy fontos és jó az, amit csinálunk, egyben erőt, motivációt adott munkánk folytatásához. Felemelő érzés volt ünnepi hangulatban visszatekinteni az elmúlt húsz évre, találkozni régi és jelenlegi kollégáinkkal, akikkel az elmúlt években együtt építkeztünk. Torokszorító, megható, emlékezetes pillanatokat élhettünk át együtt” – nyilatkozta Lukács Miklós, a Pécs-Baranyai Hospice Alapítvány kuratóriumi titkára.

„A jubileum módot adott arra, hogy megálljunk egy pillanatra, átgondoljuk az eddig történteket, egyben méltósággal megünnepeljük, hogy a munkánk mennyi emberre hat. Hálát érzek, hogy ennek a csapatnak a tagja lehetek. Nagyon sokat adott az ünnepség élménye, az ilyen pillanatokból lehet töltődni és megerősödni abban, hogy a nehézségek ellenére is érdemes dolgozni” – mondta dr. Fülöp Balázs, a PTE ÁOK Alapellátási Intézetének egyetemi adjunktusa.

Fotók: Müller Andrea