Megtörtént események

Emlékező nap

Emlékező Nap 2012

Idén is meghitt hangulatban telt az év során elhunyt ápoltjaink emlékezésére szervezett rendezvényünk. A hideg téli estére sok hozzátartozó fogadta el meghívásunkat. Munkatársaink is szép számmal jöttek el, hogy az általuk ápolt betegek hozzátartozóival együtt emlékezzenek, róják le kegyeletüket.

Alkalomhoz illő programmal készültünk, melyen az Agócsy László Alapfokú Művészetoktatási Intézmény három diákján túl, fellépett a PTE Művészeti Karának gitár szakos hallgatója, Tóth Álmos.

Meghívtuk a Hollandi mártás c. nagyszerű könyv szerzőjét, Balog Robertet is. A könyv az édesanyja ápolásáról szól - igen érdekes szemszögből - hisz az ápolt gondolatain keresztül ismerjük meg az otthonápolás szépségeit, nehézségeit. Emlékekről, az adott időszak közérzetéről, s az ápolás megéléséről ír a szerző, Édesanyja belső gondolatait tolmácsolva.

Balogh Robert: Hollandi mártás

Hogyan élünk és hogyan halunk majd meg? A választ mindenkinek magának kell megtalálnia. Balogh Robert Hollandi mártás című regénye egyszerre szól mindkettőről. Egy anyáról, aki haldoklik, s egy fiúról, aki végig ápolja. Mi történik közben az anyával, s mi a fiúval? Mindannyian gyerekek vagyunk és többnyire szülők is, ez a történet mindannyinké. Balogh Robert regénye éles fényben füröszt meg, minden tiszta és világos lesz. Nem vakít, látni enged.

”A halál nem érdekes. A játék része. Átmenet. Egy lejátszott kör után az értékelés következik. A nyereség, s a veszteség ugyanaz. Tapasztalat… Csak a türelem vezethet eredményre. Amikor kergeted a dolgokat, azok elszaladnak. Ha szeretlek, elengedlek. Örülök, ha maradsz. Úgy legyen, ahogyan szeretnéd. Köszönöm! …Fiam a szenvedés nehéz. Miért is nézel ilyen komoran? Lehet nevetni is közben. Mosolyogni, ahogy kisüt a nap.”

Balogh Robert

Méltóság Mezeje 2012. október 12.

Sikeresen zárult a Pécs M.J. Város Önkormányzata által kiírt

„Lépj – Légy Pécs Jövője!” c.

pályázaton támogatást nyert

MÉLTÓSÁG MEZEJE c. őszi rendezvényünk.

A Hospice Világnapja alkalmából idén 5. éve megrendezésre került programunk a gyógyíthatatlan daganatos betegekre, az ő méltóságteljes életvégi állapotuk szakszerű biztosítására hívja fel a figyelmet.Ilyenkor ősszel az Északi Várfal belső sétányán szoktuk elültetni a nárcisz virághagymákat. E sárga, mosolygós virág a daganatos betegek szimbóluma.

Az önkormányzati pályázaton nyert összegből idén rekord mennyiségű, - több mint 400! - nárcisz virághagymát ültethettünk el. A támogatásnak köszönhetően immáron megfelelő mennyiségű és minőségű kerti szerszám is rendelkezésünk állt. Sőt arra is mód nyílt, hogy komposztanyaggal dúsított műtrágyával a talaj tápértékét és növeljük. Így bízvást reméljük, hogy tavasszal minden hagyma kivirágzik.

dsc 9650
dsc 9646
dsc 9633

I. Pécsi Hospice-Palliatív Szimpózium

img 4914
img 4919
img 4950

2012. október 4-én, a Szentágothai János Kutatóközpontban a Pécsi Tudományegyetem ÁOK Családorvostani Intézete Hospice-Palliatív Tanszéke által megrendezésre került az I. Pécsi Hospice-Palliatív Szimpózium. „A palliatív ellátás hazai és nemzetközi helyzete”, Fókuszban a fájdalomcsillapítás címmel.

Köszöntőt mondott Dr. Miseta Attila dékán, PTE ÁOK, Kissné Erdélyi Gabriella vezető főtanácsos, Emberi Erőforrások Minisztériuma, Dr. Endrei Dóra általános főigazgató-helyettes, PTE Klinikai Központ, Lukács Miklós ápolási igazgató, Betegápoló Irgalmasrend Pécsi Háza, Dr. Csikós Ágnes mb. tanszékvezető PTE ÁOK Családorvostani Intézet Hospice-Palliatív Tanszék.

A tudományos ülés a PTE ÁOK Családorvostani Intézetében - az országban elsőként - megalakult Hospice-Palliatív Tanszékének első szakmai rendezvénye volt. Neves hazai és külföldi szakemberek adtak elő szakmai és szakmapolitikai témákban, a palliatív ellátás és fájdalomcsillapítás helyzetét vizsgálva.

Előadók:

Charles von Gunten MD PhD, FACP, FAAHPM, FAACE, Clinical Professor of Medicine, UCSD, Editor-in-Chief, Journal of Palliative Medicine, USA

Hospice helye a világban

2012. szeptember 12-én, a Pécs-Baranyai Hospice Alapítvány vendége volt a hazánkba, New Yorkból érkező Mary Callaway. Egy meleg, késő délutáni napon pécsi és vidéki munkatársainkkal vártunk az amerikai szakembert. Beállítottuk a projektort az előadásához, elkészítettük a dekorációt.
Nagy csodálkozásunkra ismerős arcot köszönhettünk személyében. Kollégáimban is megmaradt karizmatikus egyénisége, a februári rendezvényünkön vetített „Élet a halál előtt” c. filmből, ahol a fájdalomcsillapítás legősibb, legolcsóbb, s a mai napig talán leghatékonyabb opioidjáról beszélt, a morfinról.

Családorvos Kutatók Országos Szervezete IX. Kongresszus 2012. február 24-25. Budapest

A budapesti Novotel Hotel adott otthont annak a 2 napos országos rendezvénynek, melyet a Semmelweis Egyetem ÁOK Családorvostani Tanszéke és a CSAKOSZ szervezett.

A Pécs Baranyai Hospice Alapítványt négy munkatársunk, Dr. Csikós Ágnes elnök, Lukács Miklós titkár, Dr. Dormán Hajnalka pszichiáter  dr. Trompos Katalin hospice orvos és Hadnagy Zsolt orvostanhallgató képviselték.

dsc 4870
dsc 4869
dsc 4860