Édesanyám emlékére…

                                               köszönettel.

Mikor a műtő folyosóján várakozva közölték velem, hogy nincs remény, a beavatkozás csak tüneti segítség lehet… az első pillanatban, mint akit letaglóztak. Lebénultam, s csak azt éreztem, hogy üvölteni kellene.

A szavak csak kongtak körülöttem, mellyel tájékoztattak, hogy mit tudtak segíteni, mit nem, és miért nem…De mikor elhangzott, hogy célszerű lenne, ha gondoskodnék egy további hospice elhelyezésről, mert már csak az vár az édesanyámra, akkor tört ki belőlem hangosan: NEM! NEM és NEM!

Az én anyám nem kerülhet egy hospice házba, és még csak ki se ejtsék ezt előtte!

A sebész főorvosunk látva összeomlásomat, és kétségbeesett, de eltökélt tiltakozásomat, akkor sietett megnyugtatásomra, hogy találni fog megoldást, hogy hazavihessem és otthon ápolhassam édesanyámat.

Ez a segítség volt a Pécs-Baranyai Hospice Alapítvány ingyenes otthoni szakellátása!

A műtét után egy héttel az alapítvány kedves, mosolygós, halk szavú főorvosnője – az én anyám csak úgy hívta: „az én kis szőkeségem” – eljött hozzánk a kórházba, és ott végtelen szeretettel, de őszintén és tapintatosan elmondta, megbeszélte mindkettőnkkel az otthoni ápolás lehetőségeit, feltételeit és mibenlétét.

S ezt követően segítségükkel, napi jelenlétükkel mindent elkövettünk, hogy az én drága anyám élete utolsó napjait családja, sok-sok barátja körében otthon, nyugalomban, minden kívánságát teljesítve, az elérhető legjobb életminőségben tölthesse.

Így az utolsó hajnalban fájdalom nélkül, a kezét kezembe tartva távozott el…a fény felé.

Nincs elég szó, mellyel ezt az alapítványnak megköszönhetném! Mégis köszönöm az édesanyám, és köszönöm a magam nevében, hisz kimondhatatlan sokat jelentett az állandó jelenlétük, az ápolásban nyújtott mindennapos gyakorlati és lelki támogatásuk.

Természetesen tudom, hogy a mai világban nem mindenkinek van módja arra, hogy szeretett családtagját otthon tudja ápolni, de aki megteheti és nem szeretné, hogy hozzátartozója egy rideg kórházi ágyon távozzon el…azoknak üzenem, nem féljenek és bátran vállalják haldoklójuk otthoni ápolását. Kérjék az alapítvány segítségét, mert ők nagy-nagy támaszt jelentenek minden téren, hisz odaadó, szeretetteljes hozzáértésükkel az ápoló, kétségbeesett családtag sem marad lelki támasz nélkül a fájdalmas hosszú időszakban!

Tisztelet, köszönet, hála és szeretet kísérje őket az élet minden területén (bizony nem könnyű) munkájukért!

Köszönöm, hálásan köszönöm!

                                                                                                                             Köszönök mindent:

Pécs, 2013. május 8.                                                                                            Kissné Hering Irén