Megtanulni hogy miképpen hullajtsunk könnyeket
2014. október 7-én a lelkes pécsi közönségnek megadatott, hogy élőben is láthassa/hallhassa/csodálhassa Frank D. Herrist. Ki is ő? Miféle közönség és mégis milyen alkalomból? Kikért szólnak a könnyek és mit tartogatott ez a kedd este? Aki kíváncsi, utána sem kell járnia – hiszen íme a beszámoló a CSAK HULL A KÖNNYEM című könyvbemutatóról.
A Pécs-Baranyai Hospice Alapítvány és a Virágmandula Kft. közös munkájának gyümölcseként kerülhetett sor a rendezvényre Pécsett, a Művészetek Házában. A teremnyi érdeklődő, köztük orvosok, ápolók, önkéntesek, a palliatív ellátásban tevékenykedők, gyászolók és könyvbarátok mind gazdagodhattak a megjelent szakemberek valamint az egyik szerző kötetlen gondolatébresztésével. Ébresztéssel, hiszen egy beszélgetés a gyászról képtelen kimeríteni minden felmerülő kérdést, ugyanakkor kísérletet tehet az első lépések megtételére. Nem csak szakemberekhez és nem pusztán gyászolókhoz szólva.
Többször elhangzott aznap este, hogy napjaink társadalma számára a gyász egy olyan időszak, amelyen igyekszünk minél előbb túlesni, zavarba hoz minket és egyszerűen csak elvesztettünk valamit az évtizedek folyamán, ami valaha még természetessé tette ezt - a ma tabutémának számító - folyamatot.
Ez a könyv pedig nem szemérmes, nem simogatja meg a fejünket 100 oldalnyi közhellyel és a legkevésbé sem idegeníti el a gyászolást. Emberek szólalnak meg a lapokon, igaz történetekkel, drámákkal és olykor keserédes életképekkel a szerzőpáros, Frank D. Herris és John D. Martin tolmácsolásában. A szereplőkben egyetlen dolog közös: a gyászuk.
A könyv írásakor szolgáló motivációt maga a szerző osztotta meg velünk, utat mutatni a szerettüket elvesztőknek, támaszt nyújtani nekik, jelezni, hogy nincsenek egyedül, megtanítani, hogy tartson bármeddig, a továbblépést nem szabad siettetni. Útravalót nyújt ugyanakkor a környezetnek is: Hogyan szóljunk valakihez, aki gyászol? Mi számít patológiás gyásznak? Hova fordulhatnak, akik minden igyekezetük ellenére mégsem találják a visszautat a „normális” mindennapokba? Lesznek-e egyáltalán valaha még a mindennapok normálisak?
Dr. Csikós Ágnes (aki a Pécs-Baranyai Hospice Alapítvány elnöke, hospice orvos, a mű magyarra fordításának és megjelenésének megálmodója és egyetemi oktató egy személyben) valamint Ungi Szilvia (klinikai szakpszichológus) megnyerő közvetlenséggel szóltak mind a megjelent íróhoz, mind pedig hozzánk, akik a sorokban ülve igyekeztünk legalább fele annyira frappánsan megfogalmazni a gondolatainkat, mint ők. Lehetőség nyílt kérdések feltételére is (ebben pedig mi magyarok valóban szerényebbek vagyunk az amerikai közegben megszokottnál) amikre nem csak a magyar szakértői oldal, hanem külföldi vendégünk is örömmel felelt. Akiket feltétlenül említeni kell: a pódium beszélgetés moderátori és lelkesítői szerepét kifogástalanul uraló Balogh Róbert és a külön ez alkalomból megjelent tolmács: Cserna György.
Aki még mindig nem érti egészen, mi célból tevékenykedik az alapítványunk vagy, hogy miért is érdekes ennek a könyvnek az eljutása Magyarországra, szeretnék kiragadni még egy momentumot az esténkből. Képzeljék el, amint egy hozzátartozó, Szegő Miriam köszönetet mond a szerette odaadó ápolásáért, ezen felül még magán adománygyűjtésbe is kezdett, hogy háláját kifejezhesse. Egy könyvbemutatót választva sokunkat lelkesít szavaival, megannyi köszönömmel. Nem fontos mennyit rejt az átnyújtott boríték, hálás hogy nem egyedül kellett szembenéznie sem a végstádiumú betegség és szerette harcával, sem pedig az ezt követő gyásszal.
Köszönet hát a szerzőknek.
És köszönet jár a palliatív ellátásban tevékenykedőknek is – Köszönjük.
Boldog 10. évfordulót a Pécs-Baranyai Hospice Alapítványnak!
Árkus Vanessza
