"Más dolog a gyász, és megint más az eleven élet.
Nem gyászol kevésbé az sem, aki közben azért látja
és tudomásul veszi az élet valóságát."
Erich Maria Remarque

A gyászt mindannyiunknak – előbb, utóbb – át kell élni, meg kell tapasztalni. Ám, mint minden nagyobb változás az életünkben, ez is egyénenként változó lefolyású. A veszteségre adott reakciót számos tényező határozza meg, így az elhunyttal való kapcsolat jellege, a halál módja, a gyászoló életkora és neme, alapszemélyisége, előzetes életeseményei (más veszteségek, betegség, depresszió), aktuális pszichés állapota.

A gyász ősidők óta létezik, melyet különböző szokások, rítusok, spirituális szertartások kísérnek, kultúránként változó módon.

Halotta azt a fogalmat, hogy tanatológia? A pszichológiának egy új ága, mely kutatja a haldoklással, halállal és a gyásszal összefüggő lelki megnyilvánulásokat. Kiterjed egyrészt a haldokló segítésére, az emberhez méltó halál elfogadására, másrészt a hátramaradottak bánatának, fájdalmának enyhítésére, pszichés lehetőségeire.

Pszichológiai értelemben az élőknél gyászreakció követi a halált. A veszteség következtében érzett fájdalmat, szenvedést, bánatot fel kell dolgozni. Ez a folyamat a gyászmunka. A gyász feldolgozására szükség van, mert, ha nem tudunk gyászolni, az negatív következményekkel jár, rögzül a veszteségtől való félelem és ez rátelepszik a mindennapokra, a családi életre.

A modern pszichológia a gyászfolyamatot öt szakaszra osztotta. A gyászoló mindegyikben más jellemző magatartásformákat mutat:

• Sokk: tagadás, érzelmi bénultság a szomorú halálhír hallatán
• Összeszedettség: a temetéssel együtt járó ügyintézés bizonyos összeszedettséget igényel a gyászolótól. A temetésen való részvétel nagyon fontos, hiszen tudatosítja az elválást, lehetőséget ad a fájdalom kifejezésére. Egy olyan közösség van körülötte, akik támaszt nyújtanak, és együtt éreznek vele.
• Kaotikus állapot: végletesség jellemzi ezt az időszakot. Megkönnyebbülés, szomorúság, harag, depresszió, érzései váltakoznak. Megjelenhet a bűntudat, felelősök keresése.
• Testi tünetek jöhetnek létre
• Utolsó szakasz: A szép emlékek kerülnek előtérbe, racionálódik a helyzet. Az évfordulók, ünnepek újra felerősíthetik a fájdalmat. A gyászoló új irányvonalat kell, hogy kialakítson az elveszett személy nélkül.

Amennyiben a gyász a fenti formában zajlik le, normál gyászról beszélünk, melynek feldolgozásához a szűk környezet támogatása elegendő.

A legtöbb gyászoló látja, hallja az elvesztett személyt. Ezek még a gyászfolyamat normál jelenségei közé tartoznak. Azonosulhatnak az elhunyt személyével, felvehetik szokásait is.

A gyászreakció hosszúsága attól függ, hogy mennyire sikeres a személy gyászmunkája. Ez a munka a következőket jelenti:

• függetlenedés a halotthoz fűződő kötődésből,
• alkalmazkodás a környezethez, amelyben az elhunyt már nincs jelen,
• új kapcsolatok kialakítása.

Mindezeknek az egyik komoly akadálya, hogy sok gyászoló megpróbálja elkerülni a gyász átélésével járó intenzív distresszt, és az ehhez kapcsolódó érzelmek kifejezését. (Lindemann, 1998.). Ekkor már kóros gyászról beszélünk, melynek számos formája van. Magától nem múlik el, szakember segítségét kell igénybe venni.

A gyászt akkor tekinthetjük feldolgozottnak, ha az adaptációra jellemző jegyek együttesen fennállnak, tehát, ha a gyászoló az elhunyt emlékével együtt képessé válik az élet adaptív folytatására (Pilling, 2001).

Munkatársaink a családtagok részére egyéni vagy csoportos formában segítenek a gyász megértésében, feldolgozásában. Mivel a gyász időszakát tekintve kb. egyéves időintervallumról beszélhetünk, a hozzátartozók bármikor kérhetik segítségünket.