Az év vége az egyéni számadások ideje. Megköszönjük amit kapunk, s megköszönik, amit adunk.

Ez történt pár nappal szilveszter előtt is. Bejött egy középkorú úr az irodába. Csikós doktornőt kereste, majd elmondta: a héten elhunyt egyik betegünk utolsó kívánságát jött teljesíteni. Behozhatja?

Értetlenül néztünk egymásra, s természetesen megkérdezte a doktornő, hogy miről van szó? Az úr elmondta, hogy Kálmán László - volt betegünk - pár nappal halála előtt arra kérte, a még jó állapotban lévő gyógyászati segédeszközeit és az érintetlen gyógyszereit ne dobja ki. "Add oda fiam azoknak, akik értem annyi jót tettek, hogy ezekkel az apróságokkal másokon is segíthessenek. Sokat törődtek velem, szorgalmasak, ügyesek voltak. Megérdemlik, hogy ezen apróságok tovább adásával még jobban szeressék őket."- idézte volt betegünket - immár csomagokkal a hóna alatt - az ismeretlen úr.

Furcsa, de egyre több olyan emberrel találkozom, aki ki meri mondani, kifejezésre tudja juttatni azt a szót, hogy "köszönöm".

Betegeink nevében is köszönjük Önnek Kálmán László!