Magyar Hospice Alapítvány Méltóság Mezeje program

      

1. Nemzetközi háttér
A Fields of hope programot a Marie Curie Cancer Centre indította el Angliában, majd a világ számos országa átvette. Magyarországon elsőként a Magyar Hospice Alapítvány csatlakozott ehhez a nemzetközi mozgalomhoz, 2007 őszén.

2. A program célja
A nárcisz szimbólumhoz kapcsolódó eseményekkel felhívjuk a figyelmet a társadalmi felelősségvállalás szükségességére és arra, hogy az emberi méltóság életünk végéig megőrizhető és meg is kell őrizni azt.

3. A program szimbóluma
A nárcisz a világon mindenütt a rákbetegeket, rákban haldoklókat gondozó szervezetek gyakori szimbólum. Jótékonysági tevékenységben az életnek, a reménynek, a halál legyőzésének, a szeretetnek, a ragaszkodásnak a szimbolikája. Vallásos asszociációkat is hordoz, a feltámadás szimbóluma.

4. Iskolák részvétele a programban
A Méltóság Mezeje programhoz iskolák is csatlakoznak. Úgy véljük, már gyermekkorban kell elkezdeni egy olyan tudatos nevelést, amely a betegséghez és az elmúláshoz való viszonyt természetessé teszi, és fejleszti a gondoskodás és segítségnyújtás iránti nyitottságot.  Azt szeretnénk, ha a gyerekek megértenék és gyakorolnák is azt, hogy a szeretet egymás iránt, közvetlen környezetük, a beteg elesett, sérült emberek iránt elengedhetetlen része életüknek.

Igyekszünk a gyerekeknek megfogható, érthető párhuzamot mutatni egy növény fejlődése és az emberi élet folyamata között. Ennek a folyamatnak a végigkísérése számos érték és gondolat közvetítésre ad lehetőséget

Az alapvető cél, hogy a program által képviselt szellemiség része lehessen a magyar oktatatási kultúrának.

5. A program eseményei
A sárgán virágzó nárciszhoz kapcsolódó kampánynak évente 2 központi eseménye van.

Ősszel a nárcisz virághagymák elültetése a város központi/kiemelt helyén a gyerekekkel, iskolákkal közösen.

Tavasszal, a virágzáskor egy sétát teszünk az emberi méltóság életvégéig történő megőrzésének fontosságára irányítva a figyelmet.

8. Csatlakozott városok
Csurgó, Debrecen, Dunavarsány, Eger, Kecskemét, Marcali, Mezőtúr, Miskolc, Mohács, Ózd, Pápa, Pécs, Sellye, Százhalombatta, Székesfehérvár, Szekszárd, Szolnok, Szombathely, Tapolca, Tatabánya, Törökbálint, Veszprém, Zalaegerszeg

9. Méltóság mezeje Pécs
Méltóság Mezeje program Pécsett

A Pécs-Baranyai Hospice Alapítvány a 2008, őszén csatlakozott e programsorozathoz. A Méltóság Mezeje helyszíne az Északi Belső Várfal sétánya, amely egyben Világörökségi helyszín is. Méltó a mozgalom által képviselt gondolat jelképi megjelenítésére. Ide ültetetünk évente nárciszhagymákat.

A rendezvény idejére a Pécs-Baranyai Hospice Alapítvány kulturális műsorokat is szervez, amelyek nemcsak ünnepélyessé, de tartalmasabbá is teszik az eseményt. Rendezvényeink állandó fellépői között tudhatjuk Sólyom Katalin és Füsti Molnár Éva színművésznőket, aki egyben civil támogatói is alapítványunknak.

Célunknak és feladatunknak tekintjük, hogy az elmúláshoz, a betegséghez, és a halálhoz való viszony természetes voltát, a szenvedő emberrel való együttérzést, a gondoskodást, a segítségnyújtás iránti nyitottságot a magyar társadalomban minél széles körben megismertessük.

CSATLAKOZZON PROGRAMUNKHOZ ÖN IS!